3. Fejezet - Sok(k)

Még nem nézett rám. De így is láttam, hogy képtelen leszek megmozdulni, vagy akármit is kinyögni. 

  Divatból - vagy csak hanyagság miatt - meghagyott rövid borostái dögössé tették, álla vonala finoman lejtett, aztán egy gyors, de mégis lágy ívet írt le, ahogy elért rózsaszín ajkaihoz. Azok alig látható mosolyra húzódtak, fehér fogai kivillantak, és még tőle másfél méterre ülve is éreztem a mentolos rágó illatát. Megint csak összefutott a nyál a számban, ahogy elképzeltem a mentol izét, miközben csókolózunk... Istenem! Nem, nem és nem. Alison, nem fogsz bepasizni. Még akkor sem, ha ilyen két lábon járó tökéletességről is van szó...

Aztán rám emelte gyönyörű, tejcsokoládé barna szemeit. Egyből beleszerettem. Mindenébe beleszerettem, első látásra. Még meg sem szólalt, de már akkor tudtam, hogy nem fogom kibírni és egyből rámászok. Vajon milyen neve lehet? Cuki, kisfiús, amit a kiskutya szemeiről kapott? Vagy vagány, veszélyes, mint borostái és gimis pulcsija?

- Zayn Malik. - hangja kissé rekedtes volt, de ettől vált tökéletessé. Unottan kezét nyújtotta, amit egy kicsit a szívemre vettem, de alig láthatóan megráztam a fejem, és vékony ujjai után nyúltam. Ahogy az ujjbegyem hozzáért bőréhez, valami teljesen újat éreztem. Valami elektromosságot, valami felemelőt. Annyira sokkolt az egész, hogy még kezemet sem tudtam elkapni. De Ő sem csinált semmit, csak gyengéden megszorította jobb kezemet. Ránéztem, pont akkor, amikor Ő is rám. Tekintetünk találkozott, és rögtön egybefonódott. Szemei örvényként szippantották be enyéimet, pupillái kitágultak, ajkai lágyan elnyíltak. Elfelejtettem levegőt venni.

- Alison. - krákogtam. Nem tartottam szükségesnek kimondani, hogy Clouse, már hallotta négyszer.

Még mindig éreztem azt a felemelő, sziporkázó érzést ujjaimban, bőrömön, ott, ahol hozzá értem. Kelletlenül elengedtem kezét, hátradőltem, és a tervezettnél nagyobbat sóhajtottam.

- Akkor legalább hadd cseréljek valakivel helyet! - méltatlankodott Harry. Szem forgatva kinéztem az ablakon, de megbántam. Inkább újra a fiúkra néztem,

 akik már tervezgették, ki-ki mellé üljön. Fejemet felkaptam, ahogy rájöttem: Zayn mellém ülhet. Akármennyire is sóvárogtam utána, az még nekem is sok(k) lenne, ha ilyen közel lenne hozzám. Az már tényleg elviselhetetlen lenne számomra. Csukott szemekkel hátradöntöttem a fejemet, így imádkoztam, hogy ne üljön mellém. Bárki, csak ő ne.

  Liam megköszörülte a torkát, elég hangosan ahhoz, hogy a fiúk elcsendesedjenek, és még én is kíváncsian ránézzek. Elégedetten emelte egy kicsit magasabbra az állát, ahogy - valószínűleg sokadjára - elfoglalta a vezető szerepét.

- Szeretnék egy kicsit beszélni Harry-vel, ezért ő és Zayn helyet cserélnek. - hangja mély volt, tekintete tiszteletet kivívó, de a mozdulataiban még mindig ott rejtőzött az a kisfiú, aki szeret mindenkit és boldogan játszadozik barátaival. Szépen elemeztem mindent, amit csinált, és csak akkor jöttem rá, mit mondott, amikor már megtörtént. A mentol és a dezodor, a kölni illata egyszerre csapta meg az orrom, akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá, amit szerencsére senki nem vett észre.

Könyökömet a közös karfára helyeztem, így csupasz bőröm hozzáért az övéhez. Szégyenlősen és nagy nehezen, de elhúztam kezemet. 

  Az iPod még mindig szólt, de a fülesek az ölemben egy csomóban hevertek. Annyira untam magam, hogy elkezdtem különböző jövőket szőni a fiúkkal. Egyik sem keltett olyan édeskés és fura érzést, mint a Zaynféle. A szívem mindig nagyot dobbant, valahányszor új történetet találtam ki. Elképzeltem, ahogy régi házunk konyhapultján ülve, lábaimat dereka köré fonva csókolózunk, miközben ő csípőmet szorítva közelebb húz magához. Elképzeltem, ahogy félénken lépek fel az ajtó előtti verandára, mielőtt még benyitnánk, és bemutatnám anyáéknak. Ő magabiztosan mellém áll, vállamat átkarolja és egy puszit nyom a homlokomra.

De a legjobban az tetszett, amikor este fekszünk az ágyamban, a takaró összegyűrve alattunk, meztelen felsőtestén játszadoznak ujjaim. Feljebb másztam, tökéletesen hozzásimultam, ahogy rajta feküdtem. Szerelmesen ránéztem, tekintetünk találkozott, egybefonódott és végül elválaszthatatlan lett. Közelebb hajoltam hozzá, ajkaink vészesen közeledtek...

***

Ezerszer meg ezerszer játszottam újra a kis mesémet. Szám mosolyra húzódott, ahogy a lehetetlenbe belegondoltam. Közben észre sem vettem, hogy a karom szorosan hozzá van tapadva az övéhez, úgy, hogy rajta már csak egy rövid ujjú volt. Akár mondhatnám azt is, hogy nekitámaszkodtam - mert végül is azt csináltam.
Ránéztem, hátha nevet rajtam, vagy valami, de csak egy könyvet lapozgatott. Túl gyorsan haladt át a lapokon ahhoz, hogy tényleg el is tudja  olvasni. Tehát csak unatkozik. Ennek örülve, felbátorodva böktem meg vállát mutatóujjammal, mire rám nézett. Nem tudtam, mit mondjak. Rögtönöznöm kellett.
- Hány éves vagy? - kezemet nem bírtam elégszer gatyámba törölni, annyira izzadtam. Tudom, hogy hülye kérdés volt, de nem tudok róla semmit. Valahol el kell kezdeni.
Hitetlenkedve nézett rám, aztán a helyzetet furcsálva válaszolt.
- 19. - és ezzel el is fordította fejét. Nem hagyhattam ennyiben, beszéltetnem kellett.
- És mióta vagytok barátok? - megint csak hülyének nézve bámult.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád. Mindent jól tudsz rólunk. Minek kérdezel rá? Talán nem hiszel a Wikipédiának? - dús szemöldökét ráncolta, miközben durván beszélt hozzám.
- Miről beszélsz?
Feladva a küzdelmet a levegőbe lökte kezeit, majd felállt és gyorsan szedve lépéseit, a mosdó felé vette az irányt. Vagy talán csak a légiutas kísérő után szaladt.
Értetlenül a fiúkra néztem, akik pedig vissza rám, így kénytelen voltam velük is váltani pár szót.