2. Fejezet

"Bajod van vele?" - Alison

Kék szemei gyönyörűen festettek a szőke fürtök keretében, pirospozsgás arcán féloldalas mosoly játszadozott. Szólni sem tudtam, csak nyökögtem, mire elnevette magát, és megszólalt:

- Kimásznál a folyosóra? - hangja mint ezer angyalocskáé, úgy csengett. Már egy ideje csak néztem rá, amikor ráeszméltem, hogy hozzám beszélt, és válaszolnom kéne.

- Mi?

- A székeket megfordítjuk. - mutatott az előttünk lévő sorra, ahol három szék sorakozott. Lassan bólintottam, és valahogyan kikászálódtam a keskeny folyosószerűségre.

A légiutas kísérők gyorsan pipiskedve tették a dolgukat, cincogva nevetgéltek, majd egy megszokott műmosoly kíséretében távoztak. Mire leülhettem volna a helyemre, már hat egymással szembefordított széket láttam. A szőke srác átült a másik ülőhelyek egyikére, a folyosó felőli oldalra. Unottan lapozgatott valami magazint.

Egy ideig néztem, ahogy hosszú lábait lóbálja, szemöldökét ráncolja, ahogy nem érti a szöveget, vagy éppen magát a témát. Bámultam, szó szerint. Meg voltam babonázva. Azok a kék szemek... 

- Frissítőt? 

Zavartan néztem tovább a fiúra. A hangot nem tudtam összerakni a testével. 

- Frissítőt, hölgyem? - érintették meg a vállamat. Ijedten kaptam a fejemet a kísérő felé, aki egy itallapot nyújtott felém. Elvettem tőle, gyorsan átnéztem, és kértem egy kólát, amit nyájasan oda is adott. Továbbtolta a kis kocsiját, és végre megint kettesben lehettem vele. De mire ránéztem volna, már nem volt ott. Csalódottan vettem elő iPodomat, be is kapcsoltam a zenét, viszont a fülhallgatókat csak percekkel később dugtam a füleimbe.
A gép még mindig nem szállt fel. A szőkeség sem tért vissza. Csalódottan dőltem hátra, szemeimet behunytam, és a 'jazz számok' játéklistát kapcsoltam be.

***

- Hé.

Könyökömnél fogva valaki lágyan rángatott engem.

- Hé.

Őrjítő illat.

- Hé.

Ránéztem, de minden homályos volt. Bambán feljebb csúsztam a székemen, megdörzsöltem szemeimet mintha csak rosszat álmodtam volna. Pár másodperc múlva - miután kitisztul a látásom - újra ráemeltem tekintetemet, és csodálkozásomban elfelejtettem leszúrni, amiért felkeltett.

- Oké, látom fenn vagy. - nevetett angyalian. - Muszáj itt ülnöd?

Csak bámultam és bámultam, ahogy a göndör fürtök lágy keretbe zárják zöld szemeit, játékos vonásait... Aztán elöntött a méreg.

- Bajod van vele? - kihívó pillantásomat értetlenül fogadta, majd körülnézett, és rám mutogatott.
- Muszáj itt ülnie?
Én is körülnéztem, és ijedtemben halk sikoly hagyta el a számat. Mindannyian rám néztek. Öt félisten... öt adonisz...  öt tökéletes példa a jóképű szóra. Szemöldökük a magasba szökkent, amitől még inkább kedvem lett volna elájulni. Aztán kinéztem az ablakon.
- Istenem. - rebegtem. Félek a magasságtól, ezért is utaztunk mindenhova autóval. A repülő már jó ideje repülhetett, felhőkön kívül nem láttam semmit.
- Csak nem félsz? - a hangja leírhatatlan volt. Ahogy a hibátlan vonásai is. A vastag szemöldöke, az anyajegy a nyakán. Összefutott a nyál a számban. Uramisten, mikre gondolok. - Rosszul vagy?
- Nem. Nem. Nem. - ismételgettem, mire elnevette magát.
- Bocsi. - csúszott le a székén, és magazinjába temette arcát. Annyira aranyos volt, hogy mosolyognom kellett. Aztán az ünneprontó megint közbe szólt.
- Még egyszer kérdezem. Itt kell ülnie? - tagolta idegesítően. Miért kell mellettem lennie?
- Harry Styles! Hagy békén ezt az imádni való kislányt! - az eltorzított hangon röhögnöm kellett. És horkantottam is, amire megint bámulni kezdtek.
- Rossz szokás. - nevettem most már kínosan.
- Nem baj, aranyom. - fogta meg a kezem az, aki nőies hangon sipítozott ezek szerint Harry-vel. A haja és az orra, az álla vonásai mind egy manóra emlékeztettek, de eszméletlenül imádni való volt. Ajkai vékony vonalakká változtak, ahogy mosolyra húzódott a szája. Fogai kivillantak, és egyszerűen nem bírta abbahagyni a vigyorgást.
- Ne is foglalkozz velük. - legyintett az egyik, aki előbb az újságja mögé rejtőzött. Majd mintha három óra vásárlás után elfelejtett volna tejet venni, homlokára csapott. Áthajolt hozzám, amitől megszeppentem, de rendeztem vonásaimat. Kezét nyújtotta, és mézes hangon bemutatkozott. - Liam. - szemöldökömet felhúzva jeleztem, hogy ettől még lehet bármilyen Liam. Megrázta fejét és újra kezet nyújtott. - Liam Payne.
Amikor kezünk egymáshoz ért, akaratlanul is arra gondoltam, hogy milyen lehet vele csókolózni, ha már a tenyere ilyen puha?
- Alison Clouse. - motyogtam, aztán a többi fiúra néztem kérdőn. Mindenkit sorban megismertem.
- Louis Tomlinson. - nevetgélt a nőhangú. A közöttünk ülőre mutatott. - Harry Styles.
- Niall Horan. - csámcsogott a kék szemű angyal. Ő is kezét kínálta, amit legszívesebben megfogtam volna, de ahogy ette a szendvicsét... helyette inkább mutatóujját gyengéden megszorítottam, mire felnevetett. Olyan őszinte volt az a kacaj, hogy megfájdult a szívem.
És Ő következett.